A kívánságdoboz

- a Kesztyűgyár Közösségi Házban folytatott közösségi akciónk margójára -

Reggel, ismét a testvére köhögésére ébred Zsiga. A hold még fenn jár, fénye halványan kúszik át a lyukas cseréptetőkön, a két kisfiú ágyába. Hurutos, mélyről jövő köhögés töri meg az éjszaka szigorú csendjét. Zsiga felkel az ágyból, kimegy a konyhába, ahol anyja ül a mécses mellett, mely már hónapok óta a világosságot biztosítja a család asztalán.

- Anya, Balázs megint nagyon köhög - hangzik a halk kis hang a konyhai sötétségen át.

- Hallom - válaszol az anya, kisírt szemei üveges meredtsége mögül.

- De anya…!

- Már megmondtam, nem tudok mit tenni, nincs pénzünk a gyógyszerre…

- Nagyon beteg, ugye?

- Igen… - válaszolja röviden – keltsd fel, indulnunk kell. Iskola után a Kesztyűgyárba mentek, mert nekem dolgoznom kell. – közli közömbösen az anya, majd ruhát nyújt a kicsiknek.

Az iskola udvarán még nincs senki, halkan fújja a szél a fák suhogó lombjait, mely a napfelkelte csípős leheletével még ridegebbé teszi a magányos reggelt. Minden reggel korán kell kelni, az anyuka hajnalban megy a gyárba, és előtte elviszi a gyerekeket iskolába. Zsiga megfogja Balázs kezét, azzal is meleget adva az átfagyott ujjacskákba, és együtt várják a becsengetést.

Délután Zsiga siet testvéréért az osztályba. Ő már kinn ül a terem előtti kispadon.

- Mi történt? – kérdezi aggódva a kisfiút.

- Haza küldtek, mert az mondta a tanító néni, hogy nagyon beteg vagyok – hangzik a rekedt válasz a láztól fénylő kis arcocskából – de nem tudtam hová menni.

- Ne aggódj!  - húzza fel Zsiga testvérét a padról – Menjünk a Kesztyűgyárba!

Belépve az ajtón a fűtött terem melegsége és a kedves emberek mosolya hívogatja két kisfiút. Zsiga tekintete egy égő mécsesen pihen, mely az otthoni hangulatot idézve pislákol egy asztal közepén.

- Itt kívánságlámpást lehet készíteni, hangzik egy kedves hölgy szava, aki rózsaszín ruhába koronával a fején mosolyog a gyermekre – Van kedved hozzá?

- Igen – válaszolja, és bámul továbbra is meredten a mécsesre Zsiga.

- Ebbe a dobozba bedobhatod a kívánságodat, - mondja a bíbor arcú hölgy kedvesen – én vagyok a jó tündér.

- Én… kívánhatok? – kérdezi meglepődve.

- Igen!

- Nem is tudom, mit szeretnék… - gondolkozik el hirtelen – ez teljesülni fog?

- Minden bizonnyal, ha hiszel benne, igen.

Zöld kis szemeivel a plafonra bámul, koncentrál, hogy a legfontosabbat kérje a jó tündértől.

- Kérjél te is Transformers–t! – szólt a balján ülő kisfiú. – Én hercegnő szeretnék lenni – szólt a szemben ülő kislány. Én úgy szeretnék ugrálni, mint a Pókember – hangzott el egy újabb kívánság.

- „Gyógyuljon meg a testvérem!” – írja a papírra Zsiga, és tétovázás nélkül a dobozba dobja.

Este Zsiga befekszik testvére mellé az ágyba, reménytől csillog a szeme. Átölelve testvérét a hidegen nyirkos ágynemű alá bújik – egyet se félj kicsi Balázs! Meg fogsz gyógyulni, elintéztem! – mondja vidáman és behunyja szemét. – De hogyan?  - kérdezi halkan testvére. – Úgy, hogy hiszek benne! – suttogja neki.

Mert a kívánság, ha valóban szívből jön, valóra válik, a lényeg, hogy higgyünk benne.